Végre egy tábor, ahol mindenki kipihenheti magát, hiszen nem csak a gyerekeknek szervezünk érdekes programokat, hanem a szülőknek is.

Itt nem kell főzni, mosni, takarítani. A hagyományörző táborunk idejére teljes kóser ellátást biztosítunk, akár speciális igényeket is kielégítve.

A tábor ideje alatt az érdekes fejlesztő programok mellett mind a szülők, mind a gyerekek ízelítőt kapnak a zsidó hagyományok és a zsidó vallás világából.

 

A programok kedd délután kezdődnek és vasárnap délig tartanak.

Elhelyezés: fürdőszobás szobákban.

A tábor területén 24 órás "kávéház és kakaóbár" is található (a kávé, keksz, süti, tea, kakaó benne van a díjban nem kell érte külön fizetni).

/a tábor

Táborunkat a legendás táborvezetőről Jichak Roth-ról neveztük el CAMP JICHAK-nak.

A JICHAK héberül nevetést jelent. Ez azt üzeni nekünk, hogy ne szomorkodva emlékezzünk, hanem legyünk vidámak és boldogak, nevessünk sokat, és látogassunk minden évben vissza a táborba.

Pénteken a szarvasi nyári gyerektábor hagyományaihoz hűen együtt készítjük el a Shabbati kalácsot, amit a péntek esti vacsoránál fogunk elfogyasztani, ezt  egy közös Szombatfogadás előz majd meg.

Időjárástól függően a medencét is lehet használni és lesz sok-sok szabadtéri program is. A tábor területén tenisz-, foci-, kosár- és röplabdapálya áll rendelkezésre, ezenkívül ping-pong asztalok is vannak, amelyek szintén szabadon használhatók.

 

A Tábor 6 napja alatt a szülők a gyerekekkel együtt ismerhetik meg a különböző témákat, fejleszthetik kézműves ismereteiket és tehetségüket, közös foglalkozásokon (ringató, sportfoglalkozások, dráma, tánc, ügyességi programok, vetélkedők) ismerhetik meg maguk és gyermekük kivételes képességeit és felfedezhetik a legnagyobb örömöt az együtt töltött idő csodálatos varázsát.

 

A gyerekek egész héten látogathatják A csodák palotáját (amit a Beit Dávidban rendezünk be). Itt külön szobában lesz egy dühöngő, ahol le lehet vezetni a felesleges energiákat. A játszóházban mindenféle játékkal várjuk a gyerkőcöket (itt mindent ki lehet próbálni a barkácsolástól a bábozásig). A harmadik szobában, pedig a legkisebbek a minimanók játszhatnak, csúszhatnak-mászhatnak a labdák és a plüsállatok között.

 

A tábor ideje alatt minden gyerekért szüleik a felelősek. A táborban gyerekfelügyeletet (baby-sitting) sajnos kapacitás miatt nem tudunk vállalni. A programokon való részvétel és a táborban elhelyezett játékok használata (ide értve a medencét is), csak saját felelősségre lehetséges, a szülők engedélyével.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

A szervezők